Harmadjára vehettek át a diaszpóra pedagógusai akkreditált oklevelet a Széchenyi István Egyetemen

 

 

 

448656882_26376212888632490_5813861968002995204_n.jpg

 

„Magyarul. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

Kosztolányi Dezső

 

 

A Diaszpórában magyar- nyelvet és kultúrát tanítók szakirányú két féléves akkreditált továbbképzését az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének a kezdeményezésére, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara a 2023/2024-es tanévben is megszervezte. A képzés során 20, a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógus teljesítette sikeresen az akkreditált továbbképzés követelményeit. Az ünnepélyes diplomaátadó 2024. június 18-án kedden, 16 órakor került megrendezésre, amelyen személyes jelenléttel, illetve online formában is részt tudtak venni a végzett pedagógus kollégák.

  1. július 10-én, 20 hallgatóval indult útjára a diaszpóra hétvégi iskoláiban magyart tanító pedagógusok továbbképzésének új évfolyama. A győri Széchenyi István Egyetem képzésén két félév alatt szerezhettek a diaszpórában tanító pedagógusok, és önkéntesek korszerű tudást közösségük fejlesztéséhez. Németországból, Ausztriából, az Egyesült Királyságból, Svédországból, Hollandiából, Kanadából és Kolumbiából érkeztek a résztvevők. Az akkreditált továbbképzési szak első féléve jelenléti formában került megrendezésre, míg a második félévben a képzés online formában valósult meg, melyet a távoktatási felület segített.

A képzés során projektoktatással, kooperatív tanulással, a digitális eszközrendszer változatos alkalmazásával, fenntarthatóság-pedagógiával, drámapedagógiával, többnyelvűséggel, multikulturalitással, a magyar mint idegen nyelv tanításának módszertani kérdéseivel foglalkozhattak a tanulni vágyó pedagógusok. A két félévet követően a képzés záróvizsgája során online portfólió védésre került sor, ahol a kollégák bemutatták szakmai fejlődésüket az elvégzett feladatokon, projekteken keresztül.  

84d5a893-c5a3-49de-bd83-a9f7bd0cf9ff.jpg

Az ünnepélyes diplomaátadó ünnepségen négyen személyesen is részt tudtak venni, a hallgatók többsége online csatlakozott az alkalomhoz. Az élőben, zongora kísérettel közösen elénekelt Himnusz után, a köszöntők következtek. Elsőként Petzné dr. Tóth Szilvia az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar dékánhelyettese köszöntette a végzett pedagógusokat. Köszöntőjét Apáczai Csere János szavaival nyitotta meg és a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet: „El ne veszítsd kedved, még ha nem is sikerül minden rögtön kívánságod szerint. Hiszen azt látjuk, hogy minden dolog kicsi kezdetből fejlődik a legmagasabb fokra. Mindenfajta tudományban van valami keserű, és ez kezdetben elijeszti azokat, akik belefognak a tanulásba. Ezt azonban kiegyenlíti a velejáró haszon. Ezért ne riadjunk mindjárt vissza, ha egy kis nehézségre bukkanunk! Mert a tanulás gyökerei keserűek, de a gyümölcsei édesek”- Majd kiemelte annak a munkának a jelentőségét, amit a diaszpórában tevékenykedő kollégák végeznek, hiszen általuk él tovább és terjed szerte a világban a magyar nyelv és kultúra. „Önök lesznek azok, akik hidat építenek hazánk és a nagyvilág között. Az itt megszerzett tudással felvértezve önök különböző országokban folytatják alkotómunkájukat és szakmai pályafutásukat.” Ezt követően Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megható üzenettel köszöntötte a végzett hallgatókat. Hangsúlyozta, hogy a most diplomát kapó 20 pedagógus, a magyarság jövőbe vetett reménységét testesíti meg, tudásukkal, tanításukkal jövőképet adnak a nemzet tagjai számára. Köszöntőjében kiemelte a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Apáczai Csere János Kar már évek óta tartó kiváló együttműködését, illetve azt a magas szintű szakmai munkát, amit a kar oktatói nyújtanak a képzés résztvevői számára. Ezt követően a köszöntők sorának zárásaként Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória egyetemi docens, szakfelelős a képzés szakmai szervezője értékelte a továbbképzés keretében végzett munkát, összegezte a képzés tapasztalatait. „Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet. A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”  - idézte beszédében Németh László szavait. Összegzésében hangsúlyozta és megköszönte azt a bizalmat és nyitottságot, amivel a pedagógus kollégák, a képzés és az oktatók felé fordultak, valamint azt az igényes és alapos szakmai munkát és azt a rendkívüli erőfeszítést, amivel a kollégák hozzájárultak a képzés sikeréhez.

A köszöntők és a képzés összegzése után megható pillanatok következtek. Az ünnepség résztvevői videómontázs segítségével eleveníthették fel azokat az örömteli, szívet melengető és vidám pillanatokat, amit a hallgatók, a képzés oktatóival együtt, az egy hetes jelenléti képzés során átélhettek. A képösszeállítás is megmutatta, hogy az együtt töltött képzési hétnek igazi közösségformáló ereje van. Majd ezt követően elérkezett az ünnepség legfelemelőbb pillanata, ahol a résztvevők kézhez kaphatták diplomáikat, személyesen illetve online formában. A program zárásaként a jelenlévők meghallgathatták Bartók Béla magyar népdalfeldolgozásait a „Gyermekeknek” című kötetből, Nagy Elek csodálatos zongorajátékának kíséretében, majd gróf Széchenyi István Imre fiához írt intelmeinek üzenetével búcsúztatták a hallgatókat a képzés szervezői.

A bensőséges és meghitt ünnepség végén, a személyesen és online csatlakozók, igazi közösségként örültek egymás sikerének, a viszontlátás és a találkozás örömteli pillanatainak.

 

Martonosi Adrienn

Széchenyi István Egyetem

Módszertani, Digitális és Tanárképzési Főigazgatóság

 

Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Diaszpóra Pedagógus Továbbképzési és Kutatási Program vörös.webp

Kapcsolat

Halász Mónika

Széchenyi István Egyetem

9026 Győr, Egyetem tér 1. 

diaszpora@sze.hu

+36 96/503-400/3330

Nemzetpolitikai államtitkárság logo.webp  bga_alap_logo.webp

olomuveg_kep